LÓTH GYULA – 1-es vk. képviselője
a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja
Elérhetőségek:
telefon: 06 70 5121136
e-mail: gyula.loth @ gmail.com
1978-ban születtem Budapesten. Szüleim hivatásos katonák voltak, így a szolgálati helyüktől függően több városban, településen éltem, míg végül feleségem révén 2002-ben megtaláltam Biatorbágyot, ahol a gyermekeim is születtek.
Logisztikai területen dolgozom felső vezetőként, munka mellett elvégeztem több szaktanfolyamot, illetve sikeresen államvizsgáztam közgazdászként logisztika szakon.
A Szövetség Biatorbágyért Egyesület jelöltjeként kerültem a 2014-es választások során a képviselő-testületbe, és azóta a pénzügyi területekkel foglalkozó bizottságoknak vagyok aktív tagja. Munkám és civil életem során megszerzett tapasztalataimat sokszor tudtam hasznosítani az elmúlt években a bizottsági és testületi üléseken, hogy egész Biatorbágy érdekeit hatékonyan képviseljem.
Fontosnak tartom, hogy – az egyes emberek problémáitól kezdve az egész várost érintő kérdésekig – mindennel maximális energiával kell foglalkozni, mert ezzel tehetünk a legtöbbet Biatorbágy jövőjéért. Kiemelten fontos számomra, hogy az 1-es választókerület problémáira megoldást találjunk az emberekkel és a városvezetéssel együttműködve.
Célom, hogy a következő ötéves önkormányzati ciklus során továbbra is aktívan részt vegyek a döntések előkészítésében és meghozatalában, segítsem a körzetem és a város fejlődését!
BODORKOS ÁDÁM – 3-as vk. képviselője
a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja
Elérhetőségek:
telefon: 36 30 3622748
e-mail: bodorkos.adam @ gmail.com
1983-ban születtem Budapesten. Családommal 1990 óta élek Biatorbágyon.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 2009-ben építőmérnök diplomát szereztem. Jelenleg is a szakmámban dolgozom, egy magyar tulajdonú generálkivitelező cégnél vagyok projektvezető.
Több mint 10 évig voltam a Viadukt Sportegyesület igazolt játékosa, a serdülőtől a felnőtt csapatig. Huszonnyolc éve vagyok oszlopos tagja a Biatorbágyi Füzes Tánccsoportnak, melyet korábban néhány évig az Ifjúsági Fúvószenekarral is kísértem.
2014-ben léptem be a Szövetség Biatorbágyért Egyesületbe, amikor az elnökség döntését követően a civilszervezet megkezdte a fiatalítást. Elhatározásomat nagymértékben segítette az egyesület lokálpatrióta szellemisége, hiszen csak és kizárólag ilyen filozófia mentén tudom magam elképzelni Biatorbágy politikai életében.
Belépésemet követően ért a megtiszteltetés, hogy a 2014-es önkormányzati választáson a 3. számú választókerületben a választók bizalmat szavaztak nekem és 2014. október 12. óta a Szövetség Biatorbágyért Egyesület képviseletében önkormányzati képviselő lettem.
Az elmúlt öt évben az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöki tisztjét láttam el. Ez idő alatt mind a munkában, mind a magán- és közösségi életemben szerzett tapasztalatokkal megfelelően tudtam segíteni a városvezetés munkáját a képviselő-testületben és a bizottságban egyaránt.
A megszerzett tapasztalatoknak, valamint szakmámnak és képzettségemnek köszönhetően megfelelő tanácsokkal tudnám segíteni a leendő városvezetés munkáját Biatorbágy infrastrukturális felzárkóztatásában és fejlesztésében.
A Képviselő Testület 2019.11.11-i rendkívüli ülésén döntött a 2019-2024-es önkormányzati ciklus bizottságairól, azok szerkezeti felépítéséből. A testületi döntés értelmében a következő 5 évben a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságnak leszek a tagja. Azt gondolom, hogy ezzel egy olyan döntés született, hogy építőmérnök végzettségemnek megfelelően itt fogom tudni legjobban kamatoztatni a tudásomat.
Az elkövetkezendő 5 évben olyan ügyekért szeretnék dolgozni, legyen szó városfejlesztésről, sportról vagy akár kultúráról, melynek eredménye egy élhetőbb Biatorbágy.
HORVÁTH ANDRÁS – 4-es vk. képviselője
a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja
Elérhetőségek:
telefon: 06 30 3016274
e-mail: horvath.andras84 @ gmail.com
1984-ben születtem. Biatorbágyi gyökerekkel rendelkező családommal mindig Bián laktam és oda is jártam általános iskolába.
Műszaki pályán dolgozom nemzetközi és magyar terméktámogatás területen egy családias hangulatú magyar cégnél. Feleségemmel együtt közös életünket Biatorbágyon képzelem el.
Életünket a lakóparkban kezdtük, ahol jelenleg is élünk. Van egy gyermekünk, aki a helyi óvodába jár. Kisgyermekes családapaként pontosan látom, milyen területeken lenne szükség családbarát fejlesztésekre. 35 év alatt sok mindent láttam és tapasztaltam a település életében, így határozott elképzelésem van arról, hogy min kellene változtatni, és melyek azok a jó dolgok, amelyeket feltétlenül meg kellene őrizni.
Fontos, hogy tudásomat, helyismeretemet kamatoztatni tudjam a városfejlesztés területén. A ciklusban 5 évben a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja leszek és igyekszem a lehető legtöbbet megtenni a városunkért.
Köszönöm a rengeteg támogatást, aminek köszönhetően a 4-es körzetben élők érdekeit szeretném érdemi munkával képviselni a testületben. A jövőben azon leszek, hogy maximális energiával képviselhessem a városban lakók érdekeit – legfőképpen a 4-es körzetben, vagyis a lakóparkban.
BARABÁS JÓZSEF – képviselő
az Oktatási Kulturális és Egészségügyi Bizottság tagja
Elérhetőségek:
telefon: 06 20 9356358
e-mail: j.barabas50 @ gmail.com
1950-ben Torbágyon születtem, azóta is itt lakom családommal. Én és feleségem is többgenerációs biatorbágyi családokból származunk. Egy gyermekünk és két unokánk van. Egyéni vállalkozóként tevékenykedek a mindennapokban.
1989 és 1998 között a Viadukt Sportegyesületben gazdasági vezetői tevékenységet láttam el. A biatorbágyi sport, a labdarúgás segítése mindig is fontos volt számomra.
2003-tól folyamatosan önkormányzati képviselőként veszek részt a város életében. 2003-tól a településfejlesztési bizottságban dolgoztam képviselőként 2010-ig.
Biatorbágy 2007-es várossá avatását személyes sikerként is megéltem, de tudom, hogy van még bőven teendő a városi fejlesztések terén.
2010-től az oktatási és kulturális területekkel foglalkozó bizottságban teszem a dolgom, természetesen maximális energiával.
Tenni az egész városért, az itt élőkért.
CSEPREGI MIKLÓS – képviselő
az Oktatási Kulturális és Egészségügyi Bizottság tagja
Elérhetőségek:
telefon: 06 20 9333655
e-mail: miklos @ csepregi.eu
A Baranya megyei Komlón születtem 1976-ban, és ott, Pécsett, valamint a környező Mánfa községben éltem 2007-ig, amikor – elfogadva egy nagyszerű munkalehetőséget – feleségemmel Biatorbágyon telepedtünk le.
Közel két évtizedet dolgoztam multinacionális gyártóvállalatok alkalmazásában, jellemzően a termelésvezetés és a minőségbiztosítás területén. Vezettem több száz fős szervezeteket, gyáregységeket, jól ismert és kevésbé ismert vállalatoknál. Megragadva egy új lehetőséget, szoftverfejlesztőként dolgoztam néhány évet, ahol országos jelentőségű intézmények, illetve a legnagyobb magyar iparvállalat, a MOL számára fejlesztettünk alkalmazásokat.
Az elmúlt évben indítottuk feleségemmel építőipari vállalkozásunkat, mely villanyszereléssel és épületautomatikával foglalkozik, négy kollégámmal jelenleg is itt dolgozom.
Környezettudatos szemléletű vagyok. Egy-egy óvodáskorú kislány és kisfiú büszke apukájaként fontosnak tartom, hogy környezetünket megóvjuk, és a lehető legkisebb környezeti terhelés mellett éljük életünket azért, hogy világunkat olyan, vagy jobb állapotban adjuk át gyermekeinket, mint azt szüleinktől kaptuk.
Célom, hogy ebben a ciklusban képviselőként és az Oktatási Kulturális és Egészségügyi Bizottság tagjaként előmozdítsam Biatorbágy fejlődését.
Az önkormányzati képviselő feladatát szó szerint értelmezve a városban élők érdekeinek képviseletét tartom elsődleges feladatomnak.
ULICZA MÁTÉ
a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagja
Elérhetőségek:
telefon:
e-mail:
1985-ben Budapesten születtem.
Középiskolai tanulmányaimat közgazdasági szakközépiskolában végeztem. Ezt követően közlekedésmérnöki karon logisztika szakirányon diplomáztam.
Házasságkötésem után 2009-ben Biatorbágyra költöztem, ahol feleségem, és családja élt. 2010-ben első, 2012-ben második és 2015-ben harmadik gyermekem is biatorbágyi lakosként látott napvilágot.
2009-től folyamatosan résztulajdonosa vagyok különböző vendéglátással, és idegenforgalommal foglalkozó cégeknek. 2012-től kezdődően vállalkozásaim mellett egy multinacionális cégnél dolgozom fő munkaidőben. Jelen pillanatban, ezen cég egyik közép-európai készletgazdálkodási csapatát vezetem.
2014-ben és 2019-ben a Szövetség Biatorbágyért Egyesület színeiben indultam képviselőjelöltként az önkormányzati választáson az 5-ös számú választókerületben azzal a szándékkal, hogy Biatorbágy jövőbeli fejlődését a lehető legjobb tudásommal támogassam.
2019-ben a választásokat követően az újonnan megalakul képviselő testület, bizalmával megtisztelve, megválasztott Biatorbágy Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság tagjának
Célom most is változatlan, Biatorbágy és a biatorbágyiak érdekében fogok dolgozni, problémáinak megoldása és a város fejlődésének érdekében tevékenykedve.
Családapaként a fiatal családok érdekeit is igyekszem majd jól képviselni.
RADNAI PÉTER
az Oktatási Kulturális és Egészségügyi Bizottság tagja
Elérhetőségek:
telefon: 06 20 2107703
e-mail: radnaip7 @ gmail.com
1979-ben születtem Budapesten. Kisebb kihagyással, de folyamatosan Biatorbágyon élek. Feleségemmel három gyermeket nevelünk. Közgazdász végzettségem van, pénzügyi vállalkozásoknál, bankoknál dolgoztam üzleti ellenőrként, kontrollerként. Jelenleg is egy középbanknál vagyok hasonló pozícióban.
Családom több tagja erős szálakkal kötődik Biatorbágy közéletéhez. Édesanyám tanítónőként dolgozott az Általános Iskolában, amely intézetnek a nagymamám volt az igazgatója korábban 25 éven keresztül, és melyben húgom jelenleg is tanít. Apai ágon erős sváb, katolikus gyökerekkel rendelkezem. Nagyapám önkormányzati képviselőként jelentős szerepet vállalt a rendszerváltás utáni Biatorbágy közéletében. Nagybátyám helyi őstermelőként ismert, keresztszüleim pedig a Boldog Gizella Alapítvány alapítóiként biztosítják a helyi idősek gondozását, mely mellett keresztanyukám az Egészségházat is vezeti. Ürgehegyi családi pincészetünkben hobbi borászkodással is foglalkozunk.
2005-től foglalkozom komolyabban a biatorbágyi közösségi élettel. 2006-ban hoztuk létre barátaimmal a Fiatalok a Fiatalokért Biatorbágyi Közhasznú Egyesületet azért, hogy kiépítsünk Biatorbágyon egy aktív ifjúsági közösséget, különböző programokkal, rendezvényekkel színesítsük az itt élő fiatalok életét, segítsük helyi önmegvalósításukat.
A Biatorbágyi Diákokért Közalapítvány tagjaként, kuratóriumi elnökeként több évig vettem részt a kiemelkedően tehetséges diákok ösztöndíjazásában.
Amennyiben bármiben tudok segíteni akár külső bizottsági tagsági pozíciómból eredően, akár magánemberként, kérem keressenek bizalommal!